Tusnádfürdői programok
Medveles
Máté Bence a világhírű természetfotós és vadmegfigyelő les tervező több éves kutató munka után döntött e vadregényes erdei tisztás mellett. A helyszín kiválasztásánál és tervezésnél fontos szempont volt, hogy tökéletes fotókat lehessen készíteni a lesből. Bence megálmodott egy korszerű minden mai igénynek megfelelő lest, kifejezetten erre a helyszínre tervezve.
A zárt, fedett, kifejezetten erre a célra kialakított biztonságos lesből, nagy üvegablakokon keresztül, esős idő esetén is kényelmesen lehet a medvéket megfigyelni és fotózni saját természetes környezetükben
Bár a les turista lesként funkcionál, azaz a program a turisták igényeihez igazodik, de garanciával állíthatom, hogy fotós szempontból is a legjobb medveles Erdélyben és talán az egész világon. Oda figyeltünk a tervezésnél és a kivitelezésnél, hogy amatőr, hobbi fotósok is kiváló képeket tudjanak készíteni innen.
Ebben a lesben, egy időben akár 20 embernek is kellemes szórakozást tudunk biztosítani. Sokan mind két lesünket kipróbálják. Egyik nap az egyiket, másnap a másikat. A program, sötétedés előtt két órával indul, így nagyon jól összeegyeztethető egyéb turista programokkal. Például egy Szent Anna tavi és Mohos tőzegláp látogatással, amit a térségbe érkező turisták egyike sem szokott kihagyni. De egy szekeres piknikezéssel vagy Csiki sörgyár látogatással is jól párosítható.
Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
A rendezvény célja olyan nyitott fórum biztosítása, ahol a kisebbségben élő magyarok, anyaországbeliek, valamint a szomszédos államokban élő többségi nemzet fiataljai találkozhatnak, és az aktuális társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális történésekről, a felmerülő problémákról és ezek megoldási stratégiáiról beszélgethetnek.
Az előadások sokasága több sátorban zajlik, különböző időpontokban, hogy a több mint 80.000 résztvevő igény szerint részt vehessen a programokon. Az öt napos szabadegyetem és diáktábor során gazdag programkínálattal várja az időszerű közéleti témák iránt érdeklődő, tartalmas szórakozásra és minőségi koncertekre vágyó résztvevőket.
Az erdélyi, illetve a kárpát-medencei magyar közélet meghatározó személyiségei – politikusok, civilek, egyházi emberek, akadémikusok, irodalmárok, gazdasági és egészségügyi szakemberek, művészek – egyaránt jelen vannak a táborban. A meghívottak a kárpát-medencei magyarság aktuális társadalmi és politikai kérdéseiről tartanak előadásokat, megteremtve az érdemi viták, építő párbeszédek lehetőségét. Kárpátaljai, felvidéki, vajdasági fiatalok, illetve európai ifjúsági szervezetek képviselői egyaránt részt vesznek a táborban, ezzel biztosítva a kapcsolatépítés folytatását.
Délutánonként az egyetemi hallgatók és társadalomtudományi szakemberek igényei szerint összeállított programokon neves szakemberek, egyetemi tanárok, fiatal kutatók kapnak meghívást, hogy különböző érdeklődéskeltő kérdésekben vezessenek vitákat, kötetlen beszélgetéseket, tartsanak előadásokat. Ugyanakkor ehhez a pillérhez tartozik a sportrendezvények, vetélkedők sokasága, ami párhuzamosan folyik az előadásokkal, így kínálva alternatívát a résztvevőknek.
A napi előadásokat esténként kikapcsolódást biztosító kulturális programok követik, ahol hazai és határon túli magyar együttesek zenélnek Magyarországról, illetve a Kárpát-medence más régióiból. Minden este lehetőség biztosít különböző stílusoknak, irányzatoknak, illetve erdélyi tehetségkutató versenyeken győztes új zenekaroknak






