Gyilkos Tó

A Gyergyószentmiklóstól (Gheorgheni) 25 km-re fekvő Gyilkos-tó a Keleti-Kárpátok egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, egy jó óra alatt kényelmesen, kitűnően kiépített és jelzett turistaúton körbe tudjuk kerülni a tavat, élvezve a csodálatos táj egyedülálló látványát.

A tó keletkezése

A tó keletkezésére a legelfogadottabb magyarázat az, hogy 1837-ben a nagy esőzések következtében a Gyilkos-hegy egy része leszakadt és belecsúszott a völgybe. Az agyagos törmelék eltorlaszolta a patak útját, és az így keletkezett természetes gát mögött felgyülemlő víz elárasztotta a völgyet és az erdőt, amiről napjainkban csak a tóból kísértetiesen kiálló fatörzsek csonkjai tanúskodnak.

A tó eredeti neve Vörös-tó, melyet a bele folyó patakok vöröses színű hordaléka miatt kapott. A Gyilkos-tó név pedig onnan jön, hogy a legenda szerint, mikor a hegy beleomlott a völgybe, az itt legeltető pásztorokat is maga alá temette, és az ő vérük festette vörösre a tó vizét.

A Gyilkos tó felfedezése

A 983 m magasan fekvő tó jövője meglehetősen bizonytalan, mivel az ide szállítódó és lerakódó tetemes hordalékmennyiség miatt már száz éven belül teljesen feltöltődhet. Napjainkban turisták ezrei látogatják, tónál a szuvenírboltok és a büfék mellett a fő tevékenységet a csónakázás jelenti. Félóra csónakázás általában 50 lej körül van. A tóban fürdeni, úszni, horgászni tilos. A büfék, kis grillsütők legnépszerűbb étele a miccs, mustárral és kenyérrel, ill. az elmaradhatatlan kürtőskalács.

A tavat egy jó óra alatt tudjuk körbesétálni, a piros kereszt jelzéseket keressük meg a kis csónak kikötőtől nem messze. Végig a jelzéseket követve, jól kiépített úton kerüljük meg a hosszúkás alakú, romantikus tavat. Az út némely szakaszon kifejezetten vadregényes, remek rálátást nyújt a Kis-Cohárd impozáns sziklatömbjére.

A képre kattintva elnavigálja Önt az úticéljához

Az üdülőtelep

Az üdülőtelep a éttermekkel, a Gyilkos-tótól a Békás-szoros felé vezető út mellett épült ki. Természetesen, ha már itt vagyunk mindenképpen menjünk tovább a Békás-szorosba, mely a Kárpátok egyik legdrámaibb hasadékvölgye. A szorosban az országutat több kilométeren keresztül 2-300 m magas sziklafalak szegélyezik, az út és a patak éppen hogy elfér, de több helyen is alagutat fúrtak a sziklába.


Az aktívabb turisták legnépszerűbb célpontja a Gyilkos-tó felett trónoló Kis-Cohárd (1345 m) meghódítása, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a tóra és környékére. Az üdülőtelepről indul a túra útvonala, a Bucur villától a kék háromszög jelzésen kapaszkodunk fel mintegy 400 méteres szintkülönbséget legyűrve, a menedékházat érintve a Kis-Cohárd tetejére.